1. rész: Az olajfák árnyékában

A kora esti fények puha aranysugarakként hullottak a domboldali olajfaligetben megbújó kőház tornácára. Siena az asztalnál ült, a pohár vörösbor a kezében meg-megvillant, ahogy a nap sugarai átszűrődtek a lombkoronán. A könnyű nyári ruha rásimult a testére, ahogy a szellő időnként végigsuhant rajta. De a gondolatai nem a boron vagy a tájon időztek – Luca járt a fejében.

A férfi most is pontosan tudta, mikor érkezzen meg. A léptei halkak voltak, mégis épp elég erőteljesek, hogy Siena hátán végigfusson a várakozás borzongása. Amikor a tornác széléhez ért, Siena rápillantott. A kezében egy rajzfüzetet tartott.

– Újabb mesterművek? – kérdezte a lány halkan, mosolyogva.

Luca csak biccentett, miközben leült mellé az asztalhoz. Az ujjai gondosan simították végig a füzet bőrborítását, mintha ő maga is csak most kezdene ráhangolódni a pillanatra.

– Nézd meg – mondta egyszerűen.

Siena kinyitotta a füzetet, az első lapot félrehajtva egy rajz tárult elé. A kép Luca saját kezének munkája volt – Siena ott ült rajta ugyanebben a székben, a ruha válláról kissé lecsúszva, de az arca olyan gyönyörű nyugalmat sugárzott, amitől Siena maga is megilletődött.

– Luca… ez gyönyörű – suttogta, miközben az ujjai végigsiklottak a grafitvonalakon.

– Nem csak rajzoltalak – felelte Luca, előrehajolva az asztalon. – Láttalak.

Siena szíve gyorsabban vert, ahogy a férfi mély, kissé rekedt hangja a bőre alá kúszott. Az ajkai résnyire nyíltak, de nem tudott mit mondani. A rajz tükrözte azt az intimitást, amit Luca érzett iránta, és amit ő maga még csak tanult elfogadni.

Luca keze lassan a rajzfüzet mellett pihent meg, de a másik már Siena combjára simult. Nem volt benne semmi váratlan – olyan természetes volt, mintha mindig is ott kellett volna lennie. Az ujjai könnyedén követték a szövet finom vonalát, egészen addig, amíg a bőrét el nem érték.

– Nem csak nézni, – mondta halkan. – érezni is akarlak.

2. rész: Vonalak és érintések

Luca a rajzfüzetet lassan csukta be. Siena megállította a mozdulatot, mielőtt a férfi elhúzhatta volna a kezét.

– Mutasd meg a többit is – mondta halkan, a szemeiben kíváncsiság csillogott.

Luca egy pillanatig habozott, de végül bólintott. Az ujjai közé vette a füzet sarkát, és megfordította a lapot. A következő rajz egy sokkal intimebb pillanatot örökített meg: Siena egy olajfa alatt állt, a hátának vonalai gyengéden hajoltak meg, míg a ruha pántja egyik válláról lecsúszva csüngött. A képen a szél mintha lágyan meglebbentette volna a szoknyáját, alatta sejtetve a combja kezdetét.

Siena meglepetten felnevetett, de az ajkai szélén valami izgalom bujkált.

– Luca, ezt mikor rajzoltad?

– Amikor nem láttál – felelte a férfi, miközben hátradőlt a székben, és tovább figyelte a lány arcát. – Figyeltelek. Minden mozdulatod… lenyűgözött.

Siena lassan végigsimított az ujjával a vonalakon, mintha az érintésével életre kelthetné a képet. Érezte, hogy a szívverése egyre gyorsul, ahogy a rajz Luca tekintetén keresztül újraértelmezte őt. Nem csupán látvány volt – egy vágy tárgya volt, Luca minden fantáziájának középpontja.

Luca egy újabb lapot hajtott fel, és a következő rajz még merészebb volt. Siena a tornácon feküdt, félig elnyúlva, az arca kissé oldalra fordítva, az ajkai résnyire nyitva. A kezei a teste mellett pihentek, és a ruha már szinte elfeledett részletként simult rá, mintha a bőrének meghosszabbítása lenne.

– Ez… ez túlzás – mondta a lány, de a szavai mögött ott volt az izgatottság és az elismerés is.

– Egyáltalán nem – Luca hangja mélyebb lett, ahogy előrébb hajolt. – Így látlak. Így akarlak.

3. rész: A vonalak mögötti vágy

Luca keze lassan végigsiklott Siena vállán, miközben a rajzfüzet már félig nyitva feküdt az asztalon. A férfi ujjai olyan biztosan érintették a bőrét, mintha csak egy újabb vonalat húzna – precízen, mégis érzékien. Siena hátradőlt, érezve, hogy Luca minden érintése egyre közelebb húzza őt ahhoz a világhoz, amit a rajzok meséltek el.

– Van még egy rajzom – mondta Luca, miközben ujjai lassan felfelé haladtak Siena karján.

Siena alig bírta megállni, hogy ne húzza őt közelebb magához. A hangja halkan remegett, amikor megszólalt:

– Mutasd.

Luca elmosolyodott, majd lassan újabb lapot hajtott fel. A rajzon Siena félig lehunyt szemmel feküdt, a teste egészen laza volt, mintha teljesen átadta volna magát a pillanatnak. A vonalak finoman kiemelték a nőies íveket, de a kép nemcsak Siena testéről mesélt, hanem arról a szenvedélyről is, amit Luca érzett iránta.

– Ez nem egy emlék – jegyezte meg Siena, miközben a tekintete a rajz minden részletét felfalta.

– Nem – Luca előrehajolt, a hangja mély és rekedt volt. – Ez egy ígéret.

A szavai súlyosan csengtek Siena fülében. A férfi közelebb húzódott, az ajka szinte érintette a lány fülét, ahogy folytatta:

– Elég, ha csak azt mondod, hogy most.

Siena keze a füzetet érintette, de a figyelme már teljesen Lucára összpontosult. A férfi tekintetében ott volt minden: a vágy, a szenvedély, és az a türelem, ami egyszerre volt gyengéd és kínzó. Siena ajkai résnyire nyíltak, és csak ennyit mondott:

– Most.

Luca nem várt tovább. A kezei Siena derekára csúsztak, és finoman felhúzta őt az asztal mellől, hogy a lányt az ölébe ültesse. A pohár bor megremegett, ahogy a mozdulat megzavarta az asztalon lévő tárgyakat, de egyikük sem törődött vele. Luca ajkai mohón keresték Siena bőrét, az érintései egyre mélyebbek lettek, mintha a rajzok által megálmodott pillanatokat most valósággá akarná formálni.

Siena minden porcikájában érezte Luca figyelmét. Az ajkai nyakáról lassan lejjebb haladtak, az érintései egyre érzékibbek lettek, míg a bőre forróvá nem vált az érintése alatt.

– Az utolsó lap – suttogta Luca, miközben a szájával alig érintette Siena vállát. – A legfontosabb.

Siena zihálva nyúlt a rajzfüzet felé, és kinyitotta az utolsó oldalt. A rajz különbözött az előzőktől – sokkal nyersebb volt, kevésbé részletes, mégis intenzíven személyes. Siena és Luca voltak rajta, együtt, a testeik egymáshoz simulva, a vonalak szinte alig tartották őket vissza attól, hogy kirobbanjanak a papírról.

– Ez… – kezdte Siena, de Luca ajkai elnémították.

A rajzfüzet lassan lecsúszott az asztal széléről, és a padlóra esett, ahogy a férfi kezei még szorosabban ölelték a lányt. Siena háta az asztal lapjának simult, miközben Luca mozdulatai egyszerre voltak követelőzők és gyengédek.

A rajzok, amiket addig csak papíron látott, most életre keltek körülötte. Siena szinte érezte, hogy minden vonal, amit Luca valaha megrajzolt, most a bőrén elevenedik meg – minden egyes érintés, minden sóhaj egy újabb történetet mesélt el, amelyet már nem csak a papír őrzött meg, hanem az ő teste is.

Kérdés hozzád:
Melyik pillanatot élvezted legjobban a történetben?